KIADATLAN BIBLIATANULMÁNYOK

BIBLIAI TÉMÁK KIBONTÁSA, ÁTTEKINTÉSE,Kérdéseket a janos8322@gmail.com címen tehetsz fel, amennyiben a kérdésed közérdeklődésre tarthat számot itt válaszolok. FOLYAMATOS FELTÖLTÉS , EGY CÍMSZÓ ALATT TÖBB IS LEHET, AMENNYI BELEFÉR.


Kenneth E. Hagin:


A magasztalás ereje I.


„Sok ember hisz az ima erejében, de nem mindig az ima egyedül, az ami
végzi a munkát. A dicsérettel és hálával „fémjelzett” ima hozhat csak
eredményt. Erő van a magasztalásban!
Az imádság témájához kapcsolódva a Biblia egy nagyon fontos nézőpontból
tanít arról, hogy hogyan kaphatunk Istentől. A hálaadás és a dicsőítés
közvetlenül kapcsolódik az imádsághoz.
Az Apcsel 16-ban olvashatunk arról, hogy Pált és Silást bebörtönözték
Filippiben az evangélium hirdetése miatt. A 25. vers mutatja meg nekünk a
kapcsolatot az imádság és a dicsőítés között:
„Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván énekkel dicsőíték az Istent. A
foglyok pedig hallgatják őket.” Apcsel. 16. 25.
Rögtön láthatjuk ebből a versből, hogy Pál és Silás nem csöndben
dicsőítették az Urat, mivel azt mondja a vers, hogy a foglyok hallották őket.
Néhányan azt mondják – „Nos, én hiszek a dicséretben, elfogadom, de csak
csendben, magamban dicsérem Istent.” Most viszont épp azt olvastuk az
Apcsel. 16. 25-ben, hogy Pál és Silás dicséretet énekeltek Istennek és nem
voltak csöndben. Nemcsak a többi fogolytárs hallotta őket, hanem maga
Isten! És mikor Isten meghallotta, hogy Őt dicsőítik, lenyúlt és megrázta az
öreg börtönt úgy, hogy az ajtók kinyíltak!
Észrevetted, hogy nincs arról beszámoló, hogy bármilyen más épület is
megrázkódott volna – csak a börtön? És azt is észreveszed, hogy Isten nem
rombolta le a börtönt, csak megrázta, amíg minden ajtó kinyílt és a
bilincsek feloldódtak? Miért? Mert Pál és Silás imádkoztak és énekkel
dicsőítették az Urat! Most nézzünk meg egy másik igét, ami ehhez a
témához kapcsolódik:
„Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben
minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt”
Fil. 4.6.
Pál akkor ezt a Filippibeli gyülekezetnek írta, de ez az egész egyháznak szól
ma. Amikor azt írta „… ne aggódjatok …”, lehet, hogy épp a börtönben
átélt tapasztalataira gondolt. Tudtad, hogy Pált és Silást nemcsak
bebörtönözték, hanem meg is verték? Azért tudjuk, mert miután
kiszabadultak, azt mondja az Ige a börtönőrről, hogy „… magához vévén
őket az éjszakának azon órájában, megmosá az ütésektől.” Apcsel. 16.33.
Szóval, tudjuk, hogy Pált és Silást megverték, a hátuk megsérült és a
lábukat is lebilincselték. Láttál mát megbilincselt embert? Nos, Pál és Silás
lebilincselt állapota azt jelentette, hogy egy helyre voltak zárva és nem
tudtak mozogni! Hátuk vérzett, lábuk bilincsben és a legbensőbb börtönbe
voltak zárva.
Ilyen körülmények között, amiben Pál és Silás akkor volt, látszólag minden
joguk meg lett volna a világon, hogy bosszankodjanak és
aggodalmaskodjanak. De Pál ezt írta: „Ne bosszankodj és ne
aggodalmaskodj semmi felől.” (angol fordítás)
SEMMI FELŐL! Ez azt jelenti: semmi kicsi, semmi nagy, semmi közepes
dolog felől – semmi felől!
Nos mit szándékozol tenni, ha nem bosszankodhatsz, aggódhatsz, vagy
aggodalmaskodhatsz? Azt szándékozod tenni, amit a Biblia mond: „..
imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással
tárjátok fel kívánságaitokat Isten előtt.” Fil. 4.6.
- Még a börtönben is, megbilincselt lábakkal? – kérdezgetné valaki. Igen.
- Még vérző háttal, ütésekkel telve ? – A válasz : igen. MINDEN
ALKALOMMAL!
Elmondok néktek egy történetet egy fiatal szolgálóról, aki megtapasztalta a
magasztalás erejét gyógyulást nyervén. Ő maga mondta el ezt a történetet.
A Nagy Gazdasági Válság első idejében ez a szolgáló – egy utazó
evangélista – még nagyon fiatal volt. Megházasodott, született egy
kisbabája, amikor a feleségével felfedezték, hogy a férfinek tuberkolózisa
lett. (A Nagy Gazdasági Válság idején az Egyesült Államokban a
tuberkolozis ölte meg akkor a legtöbb embert.)
Bárhova ment az evangélista, elmondta a gyülekezetnek, hogy
tuberkulózisa van és kérte az embereket, hogy imádkozzanak érte. Azt
mondta: „Imádkozzatok értem minden alkalommal amikor gondoljátok. Ha
nem gondolod, ne érezd kényszernek, de azért próbáljatok meg rám
gondolni. Hányan fogjátok megtenni?” Az emberek felemelték a kezüket
jelezvén, hogy fognak imádkozni a férfi gyógyulásáért.
Nos, ez a férfi rosszabb állapotba került, ahelyett, hogy javult volna. Végül
már prédikálni sem tudott. Eladták otthonukat és apósához költöztek, akinek
egy farmja volt Texasban. Ágyhoz kötött lett, aki vérzett is. Az igazat
megvallva a halál szélén volt. Annyira gyenge volt ez a férfi, hogy egyedül
még felkelni sem tudott az ágyból.
Azt mesélte nekem: egy napon, mialatt az apósom szántott és az anyósom a
ház mögött mosott kinéztem az ablakon és láttam néhány fát és egy csomó
bokrot úgy negyed mérföldre a háztól. Nem tudtam megfordítani a testemet,
csak a fejemet, úgy láttam meg a bokrokat. Nem tudom miért, hisz oly
gyenge voltam, de azt mondtam az Úrnak: Uram, adj erőt, hogy ki tudjak
kelni az ágyból és el tudjak jutni azokhoz a bokrokhoz . Odamegyek és
addig imádkozom, míg meggyógyulok vagy meghalok. Vagy egyik, vagy
másik.
Aztán így folytatta: „Tettem egy kisérletet hogy ki tudjak kelni az ágyból és
valahogyan addig próbálkoztam, míg nagy nehezen sikerült kikecmeregnem
a házból és eljutottam a bokrokig. Kimerülve lehuppantam, mire az ördög
megszólalt: „Na fiú, most aztán tényleg bolondot csináltál magadból, még
nem is kiabálhatsz segítségért. Nem tudsz olyan hangosan kiabálni, hogy
azt bárki is meghallaná. Senki nem tudja, hol vagy és nem is fogják
megtudni, mígnem az egerészölyvek oda nem vezetik őket hozzád.”
„Nem tudok hangosan beszélni, „ mondta a férfi – „csak suttogni tudok, de
suttogom, hogy: Uram, tudod, hogy miért jöttem ide, imádkozni addig míg
meggyógyulok, vagy ameddig meghalok. Amint egy kis erőt veszek, el
kezdek imádkozni.”
A férfi így folytatta: ”Egy kicsit feküdtem és gondolkodtam azokról az
emberekről, akik az elmúlt hónapokban és években ígérték, hogy
imádkoznak értem.” Azt gondoltam: „Hogyha csak a fele is imádkozott
azok közül az emberek közül, akik mondták, hogy imádkoznak az
egészségemért, akkor is emberek ezreinek imája szállt fel.” Aztán azt
gondoltam: ”Nos, ha az ima megtette a maga részét, akkor már megtörtént.
Meg kell, hogy gyógyuljak.”
Láthatod, az imának megvan a maga helye. Menjünk vissza az Ap.csel.
16.25-höz.
„Éjféltájban pedig Pál és Silás IMÁDKOZTAK és énekkel dicsőítették az
Istent …”
Mielőtt folytatnám gondolataimat, nézzük meg ezt a szót: „éjféltájban”.
Hiszem, hogy ez a vers szó szerint éjféltájt jelent. Másrészt viszont átvitt
értelemben is használhatjuk ezt a szót, mint „sötétségben”. Ilyen
értelemben, a „sötétség” szó jelentheti életünk legsötétebb óráját, olyan
helyzetet, amikor mindennek vége.
Nos, az Apcsel. 16-nak ez a verse elmondja nekünk, mit tegyünk a
sötétségben. Nem kell sötétségben lenned! Nem kell azt mondanod
senkinek, hogy :”Nem tudom, mit tegyek!”
A Biblia elmondja, mit tegyél! Az ördög azt mondja, hogy tárd ki a kezed
és add fel. De az Apcsel. 16.25 azt mondja, hogy „Éjféltájban pedig Pál és
Silás imádkozván, énekkel dicsőíték Istent….”
Igen az imának megvan a maga része, a probléma viszont az, hogy mi csak
ezt a részt akarjuk megtenni. Mindkettő szükséges – ima és dicsőítés – csak
a kettő együtt végzi el a munkát. Pál és Silás imádkozott és énekkel
dicsőítették Istent! És a Biblia azt mondja, hogy ők megszabadultak. Ez volt
az eredmény.
Lehet, hogy te is imádkoztál már a „sötétségben”, de vajon mennyi időt
töltöttél el dicsőítéssel? Láthatjuk a Bibliából, hogy erő származik a
magasztalásból.
Adok még egy példát az Igéből, mert meg van írva: ….. két vagy három
tanú vallomásával erősítessék minden szó” (V. Móz. 19.15. Mt. 18.16. 2
Kor. 13.1) Timóteusnak írván , aki fiatal misszionárius és pásztor volt, Pál
mondott valami mást is az imáról és magasztalásról.
„Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok,
esedezések, HÁLAADÁSOK minden emberekért” (I. Tim. 2.1)
Vedd észre, hogy a vers imával kezd, és hálaadással végzi. Be akarom
ültetni az elmétekbe, hogy a dicséret vagy a hálaadás szorosan kapcsolódik
az imádsághoz. Nem az ima egyedül, ami a munkát elvégzi.
Például ez a szolgálótestvér, akinek tuberkulózisa volt, rájött, hogyha az
ima egyedül az, ami őt meggyógyítja, már rég kijött volna a betegágyból.
Belátta, hogy van egy hiányzó alkotórész és ez a dicséret. Azt mondta a
szolgáló: „Megváltoztattam a szavakat, amiket addig mondtam az Úrnak. A
helyett, hogy azt mondtam volna, hogy „Addig imádkozom, míg
meggyógyulok vagy amíg meghalok” azt mondtam: „Uram, itt fekszem és
addig dicsérlek míg meg nem gyógyulok vagy amíg meghalok”.
Miért dicsérte az Urat ez a szolgáló? A megválaszolt imákért. A
megválaszolt ima ennek a férfinak az esetében a gyógyulást jelentette. A
szolgáló folytatta:” Minden erőmmel megpróbáltam beszélni, de csak
suttogni tudtam: Dicsérlek, Uram! Dicsőség az Úrnak! Köszönöm, Jézus.”
Aztán azt mondta nekem: „Két óra múlva lábaimon álltam, és olyan
hangosan kiáltottam, hogy egy mérföldre is meghallhatták!”
Tíz, tizenegy évvel később mesélte el mindezt ez a férfi, és még mindig
tökéletesen egészséges volt. Aztán láttam őt 4 vagy 5 évvel ezelőtt egy
tulsai összejövetelen. Nyolcvanas éveiben volt és még mindig jól – nincs
tuberkolózis. Dicsőség az Úrnak.
Amiről meg akarlak győzni titeket, az az, hogy az imának meg van a helye,
de nem szabad megállni az imádságnál. Ima és dicséret! Pál és Silás
esetében ekkor jött a válasz. Először imádkoztak, de aztán dicséretet
énekeltek. Miért dicsérték Istent? Hiszem, hogy azért, hogy az ő imáik
válasz nyertek. Dicsérték Istent mielőtt még látták volna a választ. És az én
szolgatárs barátom esetében is jött a válasz, miután dicsérte Istent.
Évekkel ezelőtt egy bizonyos gyülekezetben prédikáltam, ahol 2000 ember
volt jelen a csarnokban. Az egyik délelőtt összejövetel alkalmával előre jött
az egyik helybéli tisztviselő egy másik férfival és egy papírt nyújtottak át a
dicséretvezetőnek. Aztán mindkét férfi feljött a színpadra, abbahagyta
mindenki az éneklést. „ Most kaptuk a hírt, hogy X.Y. pásztor kórházban
van. Súlyos szívinfarktust kapott, eszméletlen állapotban van, az orvos
szerint nem éli túl.” A férfi folytatta: ”Szeretném megkérni X.X. testért,
hogy jöjjön fel ide és vezessen minket egy imába.” A szolgáló, akit a férfi
megkért, hogy vezessen minket imába, gyógyító evangélistaként volt
ismert, erőteljes gyógyító szolgálata volt. Ez az evangélista felment a
színpadra és felolvasta egyik kedvenc versét a Zsidó levélből, amit mindig
szokott használni az összejövetelein : „Mert mi hívők, bemegyünk a
nyugodalomba, miképpen megmondotta: Amint megesküdtem haragomban,
nem fognak bemenni az én nyugodalmamba, jóllehet munkáit a világ
alapításától kezdve bevégezte!” „Látjátok, ha hisztek Istenben, akkor
nyugodalomban vagytok!”
Ezek után az evangélista megkérdezte: „Hányan hiszitek, hogy Isten hallott
titeket?” Körülnéztem, és amennyire meg tudtam állapítani, kb. 90 % -a
tömegnek felnyújtotta a kezét.
„Nos”- mondta az evangélista – „emeljük fel kezünket és dicsérjük az Urat
a gyógyulásért. ”Mindnyájan fölemeltük a kezünket és hangosan dicsértük
az Urat a megválaszolt imáért. Gyönyörűen hallatszott. Végül abbahagytuk
a dicséretet, a dicséretvezető odalépett a mikrofonhoz, hogy folytassa a
dicsőítést zenével és az evangélista kezdte elhagyni a színpadot. De aztán
hirtelen megfordult és visszarohant a mikrofonhoz. Azt mondta a tömegnek:
„Hányan fognak még közületek imádkozni X.Y. pásztorért? Újra
körülnéztem és újra kb. 90 % nyújtotta fel a kezét. Én nem emeltem fel a
kezem, mert nem volt szándékomban tovább folytatni az imát azért a
pásztorért. Miért? Mert, ha hiszem, hogy Isten hallott, már csak dicsérni
fogom Őt a válaszért.
Amikor a tömeg felemelte a kezét, az evangélista így szólt: „Mit akartok
csinálni! Azt gondoltam, hogy elhittétek, hogy Isten már meghallgatott
minket.” Nem mindenki értette, miről beszél az evangélista – még néhány
jelenlevő prédikátor sem. Láthatjátok, ha nem tanultatok a hitről, akkor nem
tudjátok megérteni, hogy a válasz az imára akkor jön, mikor dicsérjük az
Urat.
Nos, ez a pásztor meggyógyult és hét évvel később hallottam őt prédikálni.
Üzenetében épp az ő saját gyógyulásáról beszélt. Azt mondta, hogy mialatt
eszméletlenül feküdt a kórházban, Jézus megjelent és azt mondta: „Én
vagyok az Úr, a te gyógyítód”. Aztán kinyújtotta a kezét az Úr és
megérintette őt, mire ő rögtön felkelt – kijött a kórházból.
Gondolkoztál már azon, hogy mit mondott Jézus a Mt. 18.19-ben: „…ha
ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, amit
csak kérnek megadja nékik az én mennyei Atyám.” CSAK KETTEN!
Értitek ? Nem azt mondja az Ige, hogy ha kétezer ember egy akaraton lesz!
De, láthatjátok, az emberi okoskodás úgy következtet, hogy sok embernek
kell imádkoznia azért, hogy a választ megkapjuk.
Sokan, akik nem értik a hitet most azt mondják: „Nem értem ezt az egész
dicséret dolgot.” Nekik mindnyájuknak el kell olvasni az Újszövetségben,
hogy a dicséret együtt jár az imával. Pál ismét Timóteusnak írt levelében ír
a dicséretről és imáról, és most valami mást mond:
„Akarom azért, hogy imádkozzanak a férfiak minden helyen ( nemcsak
bizonyos gyülekezeti körökben) tiszta kezeket emelvén fel harag és
versengés nélkül.” (I. Tim. 2.8.)
Mint láthatod, igei az, ha felemeled a kezed és imádkozol és az is igei, ha
felemeled a kezed és magasztalod Istent. Ha ez igaz, márpedig igaz, miért
nem tesszük, amit az Úr akar, hogy tegyünk - imádkozni, hálát adni és
dicsérni Őt? Ha ezt tesszük, megkapjuk az eredményt az Ige alapján. Erő
van a magasztalásban!
ÁMEN!





 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 5
Heti: 11
Havi: 25
Össz.: 11 939

Látogatottság növelés
Oldal: Kenneth E Hagin A magasztalás ereje
KIADATLAN BIBLIATANULMÁNYOK - © 2008 - 2024 - proflevelek.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »